Hot Jazz Band 40 - Bényei Tamás írása (3)

 

Hot Jazz Band 40 - Bényei Tamás írása (3)

A New Orleans-i lány

1985-ben Vitray Tamás egy műsorában beszélgetett egy csodabogár sráccal, aki halandzsanyelven énekelt az utcán, külföldön. Ekkor tette föl a kérdést a műsorvezető, miért is ne lehetne Magyarországon engedni az utcazenét. Ez az ötlet elég merésznek hatott a kádári diktatúrában, ahol, ha 5-7(?) embernél több gyűlt össze, a rendőrség azonnal igazoltatott és oszlatott. A gyülekezési szabadság sem szerepelt az alapvető emberi jogaink közt, de akkor már érződött, hogy valami változás következik az életünkben. Szőke Péter ötletére így hát Zalaegerszegről elszabadulva, minden katonai szabályzatot megszegve, pl. lakóhelyelhagyás, civilruha öltése, álltunk ki a Vörösmarty tér flaszterére. Emlékszem, egy verőfényes szombat délelőtt volt, az ORI bejáratával szemben, a Váci utca torkolatánál álltunk meg. Nagy izgalommal kezdtünk hát muzsikálni. Azonnal 2-300 fős tömeg állt körül bennünket, külföldiek, magyarok. A bögrébe, amit a pénznek tettünk le, csörögve záporozott az apró. Egyszer csak egy gyönyörű, mosolygós, félvér lányt pillantottam meg a tömegben. Mikor befejeztük, odalépett hozzánk, sok érdeklődővel együtt, és Péternek elmondta, hogy New Orleans-ból jött, és nagyon büszke volt, hogy hazájától ilyen távol is az ő zenéjét hallhatja. Emlékszem rá, mintha ma lett volna. Ennél szebb dicséretet még ma sem tudok elképzelni - valójában abban a pillanatban dőlt el minden.

utcazene - Vörösmarty tér 1985 - 1

Marek Tamás, Bényei Tamás és Szőke Péter 1985 Vörösmarty tér

utcazene - Vörösmarty tér 1985 - 2

Bényei Tamás 1985

utcazene - Vörösmarty tér 1985 - 30002

Bényei Tamás és Kukta Béla 1985