Köszöntjük 2020-at
Köszöntjük a 2020-as éveket!!!
Épp 100 éve kezdődött el a híres jazzkorszak, amitől kezdve három évtizeden át az egész világ a jazz bűvöletében élt, mindenki erre az újdivatú zenére mulatott. Az 1910-es években született meg mindezek alfája és omegája, a dixieland zene New Orleans-ban, amely lett a későbbi jazz és az azt követő összes könnyűzene ősatyja, 100 éven át megőrizve frissességét.
A Hot Jazz Band kicsit visszatekint az eseményekben gazdag mögöttünk álló évre. Múlt januárban ismét egy rangos komolyzenei együttes megtisztelő meghívásának tehettünk eleget, ezúttal a MÁV Szimfonikusok újévi koncertjén vehettünk részt, mely a nagy érdeklődésre való tekintettel dupla előadás lett. Februárban a nagy sikerre való tekintettel már másodszor léphettünk fel a Cziffra Fesztiválon Sárközi Lali zenekarával. Márciusban zenélhettünk a Kossuth díjas művészeknek rendezett vacsorán. Zenekarunk debütálhatott olyan településeken, mint Dunaharaszti, Gyirmót, Balatonkenese, Kémes, Martonvásár, Balatonszabadi, Maglód. A filmvilág ismét felfigyelt ránk és Vitézy László Házasságtörés című TV-filmjében szerepelhettünk, immáron a képernyőre is felkerült a zenekar. Siófokon 16-ik éve lehettünk házigazdái a New Orleans Jazz Fesztiválnak. Tizenkettedik éve lehetünk vendégei a Fővárosi Állat- és Növénykert nyári koncertjeinek. Tizedik évadunkat adtuk a Parola Vendéglőben Szentendrén és idén 2020-ban kezdjük tizedik évadunkat a Ladó Kávézóban. Év végén Bíró Eszter művésznő jóvoltából, Arató Judit meghívására a Frankel Zsinagógában, Hanuka ünnepi koncertet adhattunk. Év közben pedig ismét járhattunk Szlovénia fővárosában Ljubljanában és ellátogathattunk a felvidéki Somorjára és a erdélyi Nagybányára.
Reméljük, hogy ’20-as évek is épp oly békés és jazz-ban gazdag évtized lesz, mint a száz évvel ezelőtti. Kívánunk mindenkinek Boldog Újévet!!!
a Hot Jazz Band