VISSZATEKINTŐ 2022

VISSZATEKINTŐ 2022

Az idei, 2022-es év is eseménydús volt a Hot Jazz Band életében. A pandémia utáni fellélegzés nagy változást hozott. Még az év hideg hónapjaiban a Nyughatatlan együttes vezetője, Kovács Kornél barátunk szervezésében Kárpát-medencei turnén vettünk részt három koncert erejéig.

A Hot Jazz Band és a Nyughatatlan zenekar

a Hot Jazz Band és a Nyughatatlan

A világhírű operaénekesnő, Rost Andrea tavaly elkezdett ünnepi koncertsorozata is folytatódott. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Carnegie Hall, a New York-i Metropolitan, a milánói Scala, a bécsi Staatsoper, a londoni Covent Garrden sztárja, Luciano Pavarotti, Pacido Domingo, José Carreras partnere, a nemzetközi zenei élet egyik legnagyobb csillaga felkérésének tehetünk eleget. Ebben az unikális műsorban a művésznő olyan számokból válogat melyeken keresztül kiskorában megszerette a zenét. 2021-ben már négy alkalommal léphettünk fel, és az ötletnek olyan nagy sikere van, hogy az év elején az Eiffel-házban három koncertet adtunk, s ez volt az egyetlen műsor, mely teltházakkal ment az intézményben. 2022-ben még Veresegyházon, Szegeden, Pécsett és Kaposváron adhattuk elő ezt, a mindnyájunk számára élvezetes programot, melyet 2023. nyarán a Veszprémfest-en mutatunk be.

20220813_221309

a Hot Jazz Band és Rost Andrea

A Cziffra Fesztivál, illetve a Kossuth-díjas zongoraművész, Balázs János felkérése szintén nagy megtiszteltetés a számunkra. Cziffra György, a világhírű cigány származású zongoraművész születésének idén ünnepeltük 100-ik évfordulóját, mely alkalomból egész évben koncertekkel emlékeztünk meg a nagy mesterről. Mivel fiatal korában budapesti bárokban is zongorázott ez a nagytehetségű művész, a fesztivál szervezői minden évben egy bárestet is műsorra tűznek. Ez a program idén négy ízben, A MOMKultban, Szentendrén, Fertődön és a szlovákiai Gútán került megrendezésre. Két ízben a nagyszerű Malek Andrea oldalán, s kétszer a hegedűvirtuóz Sárközy Lajos zenekarával léptünk fel. 2023-ban ismét a MOMKultban április 14-én leszünk hallhatók.

295738520_3176191415963690_9177519279299576024_n

a Hot Jazz Band és Sárközy Lajos

Hasonló, nagybecsű együttműködésünk volt a nyáron, hogy a Budapesti Vonósok társaságában egyszer Tuzséron, majd az általuk rendezett Haydn Fesztiválon, meghívásukra, Pápán adhattuk elő közös műsorunkat. A Budapesti Vonósok idén megalakulásának 45-ik évfordulóját, alapítójuk, Botvay Károly Kossuth-díjas csellóművész idén 90-ik életévét és a Haydn Fesztivál pedig 20-ik jubileumát ünnepelte. Ugyanide tartozik, hogy augusztusi, jubileumi koncertünkre érkezett egy nem kevésbé megtisztelő felajánlás, így a Solti Kamarazenekart láthattuk vendégül a Művészetek Palotájában az est záró felvonásában. Csodálatos élmény, hogy zenénket a korabeli filmzenés változatban is megszólaltathatjuk ezeknek a világhírű együtteseknek, zenészeknek a segítségével. Mindkét zenekarban olyan zenészek tevékenykednek, akik tagjai a Nemzeti Filharmonikusoknak és a Fesztiválzenekarnak is.

hotjazzband_211230_159_web potkepek_PJ_030 finálé_3

a Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok, a Gramophonia Hot Jazz Orchestra és a Solti Kamarazenekar

Ez az év a kastélyok éve volt. Júliusban Tuzséron a Lónyay-kastélyban, Pápán az Eszterházy-kastélyban a Budapesti Vonósokkal és Fertődön a Cziffra Fesztiválon, szeptemberben Béla-kastélyban privát rendezvényen és Füzérradványon Károlyi-kastélyban szintén privát rendezvényen léptünk fel. A gyönyörűen felújított épületek látványa nagyszerű művészettörténeti élmény is, javasoljuk mindenkinek a kirándulást ezekre a csodálatos helyekre.

Erdélyország ismét a szívébe zárt. Júliusban nagy örömmel vettünk részt a Csíkszeredában megrendezett Csíki Jazz Fesztiválon Szilágyi Nóra meghívására. Életünkben ritkán fordul elő, hogy esőben koncertezünk, itt egy kicsit elázott szeretett közönségünk, de ez nem vont le semmit a létszámból és a lelkesedésből. Köszönjük innen is! Nem kisebb világsztárral játszhattunk Szeredában, mint Camille Bertault, aki egy elbűvölő jelenség, fantasztikus énektudással. Augusztusban a Partiumban is, pontosabban Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napokon is megjelenhettünk. Szeptemberben a Nagybányai Magyar Napokon léphettünk fel ismét, az eső ott sem kímélt, de a közönség feledtette a vizes pillanatokat.

 

A film világából ismét érkezett felkérés, a kiváló rendező, Vitézy László, „Énekesnő” című TV-filmjében működhetett közre a Hot Jazz Band. A híres énekesnő, Kovács Erzsi történetét dolgozza fel ez a film, melyben Fényes Szabolcs „Rejtély” című számát adjuk elő. A Magyar Művészeti Akadémia pályázatán nyert kisebb összegből áldott emlékű barátunknak, Papa Feigh-nek, Forgács Lászlónak állíthattunk emléket egy portréfilm segítségével. A tárgyalások folynak az MTVA-val, hogy adásba kerülhessen a dokumentumfilm. Tyagi Pallava, hazánkban élő rendező, a Filmművészetin végzett barátunk segítségével szerkeszthettük meg ezt a kis filmet. Nagyon reméljük, hogy széles közönség is láthatja majd.

A TV-műsorok, rádióriportok sem maradhattak el idén. A Szerencseszombat-ban Bíró Eszterrel, nagyszerű Fábry-Show-ban Kozma Orsival voltunk láthatók, majd az Önök kérték és a Librettó látta vendégül Bényei Tamás zenekarvezetőt. A Klasszik Rádió, a Katolikus Rádió, a Rádió Bézs, a Dankó Rádió szintén műsorára tűzte a zenekarral riportjait.

Nagyon fontos, hogy az általunk szervezett, évről-évre, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Siófoki New Orleans Jazz Fesztivál, 2023-ban ünnepli 20-ik évfordulóját. A város zenekara, az Apáti Dixieland Band 50 éves lesz, s mesterünk, Apáti János trombitatanár, zeneszerző, Siófok díszpolgára, 85-ik születésnapját is ez évben ünnepeljük. Várjuk minden Kedves Rajongó felajánlását, ötletét.

IMG_0846

2020 lett volna a jubileumi, 35-ik évünk, ám a járvány miatt mindez idénre maradt. Büszkén mondhatjuk, hogy az augusztus 27-én megtartott koncertre már egy hónappal azelőtt elfogytak a jegyek. A Művészetek Palotájában 1400 néző sereglett össze. Ezúton is köszönjük a MűPá-nak, hogy a Jazztime Fesztivál keretében befogadta ezt az eseményt!! A koncertről hosszabb beszámolót írtunk korábban. 35 év nagy idő. Erre már nem lehet azt mondani, hogy elrepült, mégis sok minden, mintha tegnap lett volna. Annyi kaland, élmény, utazás, koncert gyűlik össze a vándor hátizsákjában, hogy egy könyvre való írást lehetne belőle kikerekíteni. Egy napon ez is megtörténhet, azonban még aktív éveinkben rengeteg terv és feladat vár megvalósításra.

hotjazz_PJ_057 gyereldalok

Hot Jazz Band 35 MűPa 2022

Év elején készült el a „Hot Jazz Band kicsiknek és nagyoknak” című lemezünk, melyen 12 főként gyermekeknek íródott dal szerepel. Ez a lemez a tizennegyedik a sorban és minden dalszöveg szerepel a könyvecskében, melyet a zenekarvezető, Bényei Tamás illusztrált. Szeretnénk még több témában is lemezeket készíteni, válogatást a kedvencekből, és egy lemezre való anyag már összegyűlt a régi felfedezésre váró kitűnő hazai filmslágerekből. Terveink közt szerepel, hogy megismételjük a nagysikerű Josephine Baker koncertünket is 2023-ban, hisz 95 éve lesz, hogy a korszakos művésznő Budapesten járt. Addig is várunk mindenkit nagy szeretettel koncertjeinken, legyen szó a MűPá-ról, a MOMKultról, vagy a Mazel Tov-ról, Dunacorso-ról, vagy a szentendrei Parola Vendéglőről. Mind-mind más hangulat, más műsor, de ugyanaz a lelkesedés.

fedlap scan0010

Boldog Karácsonyt, Boldog Újévet kíván a Hot Jazz Band!

Bényei Tamás, Galbács István, Juhász Zoltán, Fodor László, Szabó Lóránt, Kovács Tamás