A MÁV Szimfonikusok és a Hot Jazz Band közös koncertje

Kedves Közönségünk!

Még meg sem száradt a "tinta" az óévi beszámolónkon, nagy lendülettel kezdjük az újévet. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Hot Jazz Band a hazai tradicionális jazz történetében az egyetlen együttes, mely élvezi a magyar klasszikuszenei élet nagy reprezentánsainak, és főként szimfonikus zenekarainak meghívását. 

Első alkalommal Kovács László Liszt-djas, Érdemes Művész, karmester invitálta meg 2006-ban a Hot Jazz Band-et a Miskolci Szimfonikusokhoz. Ez a meghívás elindított egy, a hazai zenei életben eladdig ritka folyamatot, hogy könnyűzenei együttes komolyzenei formációkkal közös produkciót hoz létre. Még ebben az évben vendégei lehettünk a Budapesti Vonósok kamarazenekarnak, majd a későbbi években meghívást kaptunk a Győri Filharmonikusokhoz, a Tatabányai Kamara Filharmonikusokhoz, a Gödöllői Szimfonikusokhoz, a veszprémi Mendelsshon Kamarazenekarhoz, a Solti Kamarazenekarhoz, a Kodály Filharmonikus Debrecenhez, a Zuglói Filharmonikusokhoz, a Békés Megyei Szimfonikusokhoz, felléptünk a Kossuth-díjas Amadinda együttessel, ezen kívül az erdélyi Csiki Kamarazenekarral, s nem utolsósorban a Talamba együttessel. Bényei Tamás Hot Jazz Band-re írt hangszereléseit Fodor László és nagyobb részt Korb Attila, csodálatos tehetségű zenészbarátunk álmodta szimfonius köntösbe.

Idén abban a megtiszteltetésben lehet részünk, hogy a Csurgó Tamás vezényelte MÁV Szimfonikusokkal adhatunk közös, újévi koncertet a Művészetek Palotájában. A hírek  szerint oly nagy az érdeklődés, hogy a 2019. január 5. szombati hangversenyből mindjárt kettőt kellett szervezni, 17.00 és 19.00 órai kezdettel.

IMG_3441

 Békés Megyei Szimfonikusok és a Hot Jazz Band, vezényel Csurgó Tamás karmester, 2018. január 8. Békéscsabán

14590409_1059217014198464_8202259860523428324_n

Debreceni Kodály Filharmonikusok és a Hot Jazz Band, vezényel Kovács László karnagy, 2016. október 1-én, Debrecenben