Memento
Hot Jazz Band 40 - Bényei Tamás írása (5)
Memento
Franciaországi útjaink alkalmával láthattuk, hogy Nyugaton a jazz aranykorának utolsó nagy alakjai utolsó aktív éveiket élve járták a fesztiválokat. Miközben a szabad világ fénysebességgel hagyta maga mögött virágzó zenei életével a keleti, elzárt Európát, addig a négy elemit végzett Aczél György, az életében sohasem dolgozó „munkás”, Kádár János országában a végzetesen bűnös és otromba hatalom csak erőltette tovább „kulturális” forradalmát, szemellenzős, primitív életszemléletét. Ennek okán álljon itt még pár szó a korról, melyben éltünk. Hiszem, hogy az írástudók kötelessége és felelőssége a tanúságtétel. Nincs felmentés, nincs szerecsenmosdatás, nincs édeskés nosztalgia, szentimentalizmus, az különben is csak a bennünk búvó hormonok, kellemes, privát életkori élmények összessége. Őszintén el kell mondani az igazságot. A sötétség kora, életnyomorító diktatúra volt az, amiben éltünk, a goromba, műveletlen ember hatalma a rettegő többségen. A legszebben, legtalálóbban Illyés Gyula és Weöres Sándor írták ezt meg:
https://www.youtube.com/watch?v=X-RU0waAEVc,
https://www.youtube.com/watch?v=CChNFYxiYmg .
Sérült a szabad mozgás, gyülekezés, véleménynyilvánítás, művelődés joga és még sorolhatnánk. A tehetséges ember a rendszer ellensége volt, mert önállóan gondolkodik, s aki nem állt be a sorba, azt elveszejtették. Csak az általuk szabott mértéknek lehetett megfelelni, és ebbe nem tartozott bele a jazz, ami szerintük nem volt része az egyetemes kultúrának. Érdekes módon az egyetlen volt ez a műfaj, amit tiltottak, és végzetesen elsorvasztottak, minden más művészeti ág, komolyzene, tánc, színművészet, képzőművészet intézményi háttérrel, viszonylag szabad, akár támogatott formában létezhetett. És nem a később furamód összeállt jazzkonziról beszélek, ahol jobb híján - jellemezve a viszonyokat - képesítés nélküli emberek taníthattak, hisz a jazzkonzi az 1944 utáni jazzt oktatja, én a jazz aranykorának zenéjéről beszélek. Ebben a közegben szabadon alkotni, minőséget teremteni nehéz feladat volt. Azt gondoltuk, hogy az idő lassan meghaladta a paranoid hatalmi gondolkodást, mégis előfordult 1985-ben, hogy a Hadsereg Ki mit tud?-on a Basin Street Blues címét a politikai tiszt kérésére meg kellett változtatnunk a Mi utcánk Dalá-ra, mert idézem: „Ez amerikai, tehát imperialista, ezért nem nézik majd jó szemmel.”
Olvassuk hát a dal szabad fordítású szövegét, mely óriási veszélyt jelenthetett a népi „demokráciára”:
„A Völgy utca az, az utca,
Ahol az emberek találkoznak
New Orleansban, az álmok földjén,
S te sosem tudhatod meg, hogy ez mily’ szép
És valójában mennyi mindent jelent.
Boldogság, ó igen,
Ahol szabadon üdvözölhetem a kedvesem,
Ahol gondtalan vagyok,
Ez a Völgy utca éneke.”
Az elrabolt szabadságunk és ifjúságunk okán álljon itt a lázadás egy kép formájában a CSMO gárdájáról, amely csakis szabályszegő módon készülhetett. Még néhány zenélős pillanat az egyetemi évekből, mellette a tanácsi engedély, miután szabályok közé kezdték terelni a kibontakozó új életet és egy újságcikk az első utcazenéink egyikéről, amit beleng a változás szele. Rá két hónapra kiáltották ki a köztársaságot.
Csapat Művelődési Otthon, Zalaegerszeg 1985
