Louis Armstrong gyermekei ismét Normadiába érkeznek - Saint Adresse 1998

HOT JAZZ BAND 40 - Bényei Tamás írása (9)

Louis Armstrong gyermekei ismét Normadiába érkeznek - Saint Adresse 1998

Az igazsághoz tartozik, hogy azért volt egy verseny, ahol az első díj előtt egy évvel egy másodikat is nyertünk. 1997. június 13-14-15-én érkeztünk ebbe a barátságos kis óceánparti városkába. Három francia zenekar mellett egy német, egy amerikai, egy ukrán és egy olasz banda volt a vetélytársunk. A három napos verseny végén a francia Hot Antic Jazz Band kapta az első díjat, mi a második díj boldog tulajdonosai lehettünk, és ez nem csüggesztett el bennünket, mert ráadásnak a Hot Antic barátságát is elnyerhettük, akik három ízben hívtak meg a francia Riviéra Nimes nevű kis városkájába, ahol Európa egyetlen teljesen épen maradt római kori Colosseumát lehet megcsodálni. A zenekar vezetője Michel Bastide remek trombitás, civilben szemorvos, tíz alkalommal találkozott személyesen Louis Armstronggal, Jo Muranyit jóbarátjának tekintette. A verseny szervezői nagyon megkedveltek bennünket arra buzdítottak, hogy a következő évben is látogassunk el hozzájuk, már csak azért is, mert a döntőben a közönség egyértelműen bennünket támogatott. Erről a Mississippi Rag amerikai jazz szaklapban említést is tesznek a következő módon:

„A tortán a hab az est zárókoncertje volt a Kulturális Központban: a két döntős (Magyarország Hot Jazz Band-je és Franciaország Hot Antic Jazz Band-je) rájátszása, (…). A Hot Antic erősen hangszerelt, autentikus korai New Orleans-i hangzása éles ellentétben állt a Hot Jazz Band sima chicagói maintsream műsorával. Utóbbi zenekar egy mesés, Hacket-ihletésű trombitással, Bényei Tamással büszkélkedhetett, aki körkörös légzéstechnika bemutatása után felkapott egy bendzsót, hogy „ujjhólyagosító” egyhúros improvizációkat adjon elő. A francia közönség mindkét együttest nagy lelkesedéssel fogadta, de érdekes módon egyértelműen a magyar együttest preferálta.”

Dave Robinson - Mississippi Rag USA 1997 szeptember

1998. májusában A Concours International de Jazz Louis Armstrong/Nemetközi Louis Armstrong Jazz Verseny elnevezésű eseményre három francia, és egy-egy belga, lengyel, német zenekar mellet a magyar Hot Jazz Band kapott meghívást. Az a légkör, az a pezsgő jazzélet, az a zeneintelligencia, ami Franciaországot jellemzi, sehol máshol nem tapasztalható. New Orleans francia alapítású város, ezért joggal érzik magukénak ezt a zenei kultúrát, és nagyon magas színvonalon művelik is. A közönség hálásan megtapsolja az amatőr zenekart is, de az igazi minőségnél ovációban tör ki, és ami fontos, nagyon érzékenyek a muzikalitásra. Álljon itt egy újságcikk idézet:

„A ’98-as versenyt teljes mértékben a magyar Hot Jazz Band uralta egységes hangzásával, szólistáival és kifinomultságával. A többi, nagyon tehetséges együttes végigjátszotta a versenyt vasárnap estig és egy pillanatra azon töprengtünk hogyan is döntsünk a korábban a Hot Jazz Band-től csak kicsit elmaradó francia Feeling Stompers-ről, akik kiválóan teljesítettek a Saint Adress Kulturális Központ színpadán, végül egyhangúlag a Hot Jazz Band nyerte a zsűri első díját, harmadik a német Swinging Blue Birds lett. A közönségdíjat a francia Scat á Toc nyerte, a legjobb szólista díját a Hot Jazz Band kornettosa, (bendzsósa sic.), énekese és vezetője, Bényei Tamás kapta.”

Frank Duboc - Canal Jazz jazzfolyóirat, Franciaország 1998

A Hot Jazz Band akkori felállása: Bényei Tamás - trombita, bendzsó, ének, Bera Zsolt - harsona, Marsall László - klarinét, tenorszaxofon, Szili Róbert - gitár, bendzsó, Juhász Zoltán - bőgő, Galbács István - dob. Szép emlék, versenyeink megkoronázása volt mindez, s ezalatt már javában várt bennünket az a zenei szcéna, ahová mindig is vágytam zenekaromat látni, de erről legközelebb…

Saint Address 1997 - 2

A Hot Jazz Band Saint Adresse-ben 1997

Saint Adresse - programfüzet 1998

Saint Adresse - programfüzet 1998

1998_steadresse

Concours International de Jazz Louis Armstrong, I díj - Saint Adresse 1998 

 

Saint Address 1997

A Hot Jazz Band az óceán partján, Saint Adresse 1997

Canal Jazz - francia jazzújság - Saint Adresse 1998

Canal Jazz - francia jazzújság - Saint Addresse 1998

1998_steadressesolist

Concours International de Jazz Louis Armstrong, a legjobb szólista díja Bényei Tamás - Saint Adresse 1998 

 

Mississippi Rag - USA - Saint Addresse 1997

Mississippi Rag - USA - Saint Adresse 1997